Száz éve született Jurek Aurél

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Dr. Jurek Aurél (1904. január 30. Sopron)


Árva-megyei paraszti családból származott. Édesapja már tanult ember - postafőtanácsos - volt. Két fiát, Jenőt és Aurélt tanítatta. Aurél a soproni reálgimnáziumot végezte, de már akkor nagyon érdekelte a gépészet, amit számos műszaki tárgyú - elsősorban gőzmozdonyokat ábrázoló - akvarelje bizonyít.
Érettségi után a helybeli kohómérnöki karra nyert felvételt. Két év elvégzése után a Budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott át egy év elfogadásával, ahol 1928-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. 

 

Az egyetem elvégzése után két évig Nagy Géza üzemében dolgozott, ahol karosszériákat tervezett.

1930-ban a Weiss Manfréd gyár Korbuly János főmérnök által vezetett tervező irodájába került egy konstrukciós részleg vezetőjeként.

 

Itt többek között hegyi vontatót, könnyű páncélkocsit, harckocsikat, olajszállító gépkocsit terveztek. A Csaba harckocsiért Polgári érdemrendet kapott.

 

 

1943. dec. 9-én az igazgatónak kinevezett Korbuly János utódaként a tervező iroda főmérnöke lett. A háború után ebben az irodában tervezte Pentelényi János a Pente 500 és a Pente 600 kisautót, valamint a Csepel 100, Csepel 125 és a Csepel 250 motorkerékpárokat. 


A WM szerkesztési Irodában Jurek Aurél munkatársai voltak: 1934. előtt Sterk Valér, 1934. után Pentelényi János, 1935. után Kovácsházy Ernő. A nagy-szerkesztési irodában  Wattmann Emil főmérnök. Rajzellenőrök voltak: Fenyvesi József, Aman János, Slahta György, Farkas Dezső, Bárczy (Behina) István, Jakab István. A motorkerékpár szerkesztésben résztvett Pentelényi János, Bitter Ödön, Jurek Jenő, Török Gábor és Kocsis László.

 

1949-ben meghívást kapott a Műegyetem Gázgépek és automobilok tanszékének vezetésére. A Csepel Vas és Fémművekben utóda Pentelényi János lett, de ő maga egy évig még főállásban a gyárban - Szigethalmi Autógyár - maradt műszaki tanácsadóként. 1950-ben egyetemi tanári kinevezést kapott (főállásban), de megtartotta kapcsolatát az iparral. Szakértőként részt vett az Ikarus gyár (csuklós autóbusz), a Csepel Autógyár, a Jáfi, a Ganz Mávag, a Magyar Hajó- és Darugyár ( motorkerékpár-oldalkocsi) munkájában.

1952-ben megkapta a műszaki tudományok kandidátus tudományos fokozatot, aminek az alapján 1960-ban - a doktori cím visszaállításakor -  műszaki doktorrá avatták

Tanári működése alatt számos egyetemi jegyzetet írt, 1955-ben megjelent a Belsőégésű motorok, 1963-ban az Automobilok c. tan-könyve.

Oktatási tevékenységének elismeréseként Kiváló Munkáért Érdemér-met, Pattanyús Á. Géza Emlékérmet (arany fokozat) és Munkaérdem-érmet (bronz fokozat) kapott. Két találmányára (Hidromechanikus fokozatnélküli sebességváltó és Kétbolygóműves fokozatnélküli hidromechanikus fordulatszabályozó) szabadalmat kapott 1959-ben.

A szakmai közéletben is vállalt szerepet: hosszú évekig tiszteletbeli társelnöke volt a Magyar Autóklubnak, részt vett az MTA egyes bizottságainak a munkájában, s a Tudományos Minősítő Bizottság által szervezett minősítési eljárásokban.

Csendes, szeretetre méltó modora a társasági életben is érvényesült.

Tanszékvezetői megbízatása - a hagyományoknak megfelelően - 65 éves korában, 1969-ben szűnt meg, egy évvel azt követően, hogy tanszékét  - a többi járműves tanszékkel együtt - áthelyezték a gépészmérnöki karról a közlekedésmérnöki karra. A Gázgépek és automobilok tanszéket ekkor összevonták a Gépjárművek tanszékkel. Kapcsolata a tanszékkel nem szűnt meg, haláláig rendszeresen bejárt, s figyelemmel kísérte az autótechnika fejlődését.

1991. december 30-án agyvérzés következtében váratlanul hunyt el.

A tanszék fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett konferencián leánya, Jurek Eszter vette át a tanszék első vezetőjének postumus adományozott emlékplakettet.