FISITA 2010 World Automotive Congress - 32 év után újra Budapesten!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

1978 után - akkor Prof. Michelberger Pál elnökségével - újból Budapest adott otthont a szintén sikeres és rangos FISITA 2010 Autóipari Világkongresszus számára, amely 2010. május 31-e és június 4-e között került megrendezésre a GTE Gépjármű Szakosztály által a hazai autós intézmények és szakemberek széleskörű támogatásával. A kiállítással egybekötött rendezvényen több hazai intézmény is képviseltette magát, illetve támogatta azt. A konferencia mind szakmaiságában, mind szervezésében és légkörét tekintve is – a kapott visszajelzések alapján – igen magas színvonalon zajlott. Az elhangzott mintegy 400 előadás szerzői a hagyományos témákon túl az autóipar legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseit – a fenntartható mobilitást, a nem hagyományos hajtásláncokat, a biztonság, az intelligens közlekedési rendszerek kérdéseit – tárgyalták. Tanszékünkről Prof. Palkovics László vett részt az ehhez kapcsolódó bizottság munkájában. A rendezvényen közel 100 magyar szakember is részt tudott venni. A kétévente megrendezett kongresszus több állandó programmal is rendelkezik a hivatalos program felépítése mellett, amelyről bővebben a www.fisita2010.com oldalon olvashat. A diákok és fiatal mérnökök számára szervezett egyik népszerű, ún. Travelling Fellowship program remek lehetőséget nyújt szerte a világból érkező ifjaknak a szervező ország autóipari hátterének megismerésére a konferenciát megelőző héten kombinálva egyéb, kulturális és szórakoztató programokkal. A másik ilyen esemény a Student Congress, amely párhuzamosan fut a „felnőtt” konferenciával azonos témakörökkel lehetőséget adva a hallgatóknak, hogy „élesben” is bemutathassák tudományukat. Tanszékünkről Dr. Fülep Tímea vezette az ehhez kapcsolódó bizottság munkáját, amelynek tagja volt Gubovits Attila doktorandusz is.

 

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és ezen belül az egyetem Gépjárművek tanszéke is képviseltette magát a kongresszuson mind az előadásokra, amelyek közül egy külön elismerést is kapott (http://localhost/gjttest/content/fisita2010-outstanding-paper-award), mind a kiállításra vonatkozóan.

 

A BME EJJT önálló kiállítóként információs anyagokkal volt jelen, a Student Bay főként hallgatók részvételével zajló gyakorlati kutatási projektek és azok „kézzelfogható” eredményeit, az elkészült járműveinket mutatta be. A standon fellelhető volt a 2008-ban készült Formula Student racing car, egy Hibrid autó, illetve egy elektromos kisautó is. A szintén bemutatott, Széchenyi István Egyetemen készült napelemes autó a Shell ECO-Marathon programsorozat részeként egyedülálló eredménnyel büszkélkedhet, ugyanis pozitív energiamérleggel zárta a kategória versenyét. Ugyancsak ebben a programsorozatban vett rész a Kecskeméti Főiskola (GAMF) egy kis belső égésű motoros kisautóval, amelynek sikerült 1liter benzinnel 1588 km-t megtenni, így újoncként a kategóriában a 8. helyezést érte el.

 

 

 

További képek a http://www.diamond-congress.hu/fisita2010/pictures/ honlapon találhatók.

 

Viszlát 2012-ben Pekingben! http://fisita2012.com

 

Fülep Tímea