Az autómérnök-képzés története

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Ami az autósmérnök-képzés kezdeti idoszakát illeti, sajnos, a II. világháború elotti idokrol nem sokat tudunk. Érdekes, hogy a téma, ha nem is mint automobil, de már az 1898-as tantervben is elofordul: “lehetové tette a hallgatóknak a gázgépekkel való kísérletezést” (Zelovich: A m. Kir. József Muegyetem története...).

A két világháború között rendes, de nem kötelezo tantárgyként szerepelt az Autók c. tárgy, ami a negyvenes évektol Gázgépek és automobilok címmel került meghirdetésre. Eloadójaként Kund Edét valószínusíthetjük.

Az elmúlt ötven év során az oktatás, a képzés tartalma és formája sokat változott, általában fejlodött.

Ami az autós tantárgyakat illeti, az 1946-47-es tanév 2. félévben a gépészmérnöki osztály A és C tagozatának órarendjében találjuk a Gázgépek és automobilok c. tantárgyat, melyet Kund Ede adott elo heti 4 órában a III. évfolyam tavaszi félévében, s amit a következo félévben folytatott szintén heti 4 órában, amihez már 4 óra gyakorlat is tartozott. Azt nem tudjuk, hogy milyen jellegu volt a gyakorlat, rajztermi és/vagy laboratóriumi. Érdekességként meg kell említeni, hogy Kund Ede “óra–rendbe nem osztott” eloadásokat is tartott Közúti balesetek elhárítása címmel heti 2 órában a IV. évfolyamon. Valószínuleg ezt a tantárgyat keresztelték át két év múlva Automobil balesetek névre. A közlekedésgépészeti tagozat, s azon belül a közúti csoport megalakításával megszaporodtak az autós tantárgyak. Sokan emlékezhetnek az idosebb kollégák közül a Gépjármu villamos berendezések, az Autókísérletek, a Jármuvek technológiája és anyagvizsgálata, a Garázs és szerviz c. tantárgyakra, vagy a hadmérnökök ezeken túl még a Lánctalpas páncélozott jármuvek, a Harckocsik javítása, a Páncélos jármuvek tervezése, a Terepjárás és vontatás stb. tantárgyakra. Nem véletlen, hogy abban az idoben 40-50 óra volt a hallgatók heti terhelése.

A hatvanas években, amikor már csak két helyen, a gépész- és a közlekedésmérnöki karon folyt – párhuzamosan – autósmérnök-képzés, a tantervek meglehetosen gyakran változtak. Igaz, a gépész karon, ahol a súlypont a konstruktorképzés volt, a tantervek struktúrája maradt, a szakosodásra mindig az utolsó félévekben került sor, de a szaktárgyak óraszáma fokozatosan, ha nem is nagyon, de csökkent.

A közlekedési karon, ahol elvileg a közlekedés számára képeztek szakembereket, a tantervek egészen más jelleguek, s a változások is sokkal mélyrehatóbbak voltak. Az elso tantervben még olyan tárgyak isszerepeltek, mint pl. Geodézia, Geológia stb. Ezek hamarosan elmaradtak, de továbbra is lényegesen nagyobb arányú volt itt a szervezési és a gazdasági, tehát nem kimondottan gépész jellegu tananyag, mint a gépész karon. Ennek ellenére a gépész, azaz az autós szaktárgyak összóraszáma itt nagyobb volt. Ez annak volt köszönheto, hogy a szak, illetve az ágazatválasztás már a felvételkor megtörtént, az alap-, illetve az alapozó képzés célirányosabb lehetett.

Késobb a “korai” szakosodás arra is lehetoséget adott, hogy a szaktárgyak oktatásának felsobb évfolyamokra való túlzott koncentrálását oldjuk, oktatásuk egyenletesen végigvonulhatott az öt éven át. Ez, érdekes módon, nem fokozta a szakosodás hátrányait, ugyanis az általános, absztrakt elméleti tárgyak oktatása is eltolódott, éspedig felfelé, így a hallgatók kitekintése nem szukült be.

Ez az asszociatív tantervfelépítés – szemben a deduktívval – arra is lehetoséget adott, hogy a vegyészmérnök-képzéshez hasonlóan, a hallgatók egy része hároméves képzés után üzemmérnöki diplomával kiváljon az oktatásból, illetve, hogy a foiskolán legeredményesebben végzett üzemmérnökök évveszteség nélkül bekapcsolódhassanak a nappali negyedik évfolyamra, s egyetemi végzettséget szerezhessenek. Az 1978. oszén bevezetett “kvázi-kétlépcsos tanterv szerint összesen 13 évfolyam végzett.

Az 1991. oszén bevezetett, de most már az is kifutó tanterv visszaállította a deduktív felépítést, így a kiválás, illetve bekapcsolódás lehetosége megszunt. Történt ez akkor, amikor mind a társadalom, mind a kormányzat igényelte ezt a “beváláson alapuló” szelekciót, ami különösen kedvezo az egyetemi végzettséghez kívánatos követelményszint emelése szempontjából. Ezt az igényt kielégítendo, a kormányzat nemrég csatlakozott az ún. bolognai egyezményhez, ami a soros, kétlépcsos képzést szorgalmazza.

A közlekedésmérnöki kar 2006. oszén indította be az új rendszer szerinti "bojtárképzést", azaz a BSc-képzést, ami - sajnos - nem az angol, hanem az amerikai modelt vette alapul. Ez azt jelenti, hogy a szaktárgyak oktatása az utolsó (a 6. és a 7.) félévre szorult (minimális óraszámban).

Egyidejuleg megszünteték a gépészmérnök-képzést a karon, minden végzett hallgató közlekedésmérnöki diplomát kap, amiben csak a szakirány neve jelzi a gépész jelleget: jármutechnika, amin belül szerepelni fog a gépjármuvek szakmai blokk.

Az "alapképzés" folytatását jelento második lépcso, a "mesterképzés", illetve a BSc-képzés tanterve is elkészült, abban szerepel a Jármumérnöki (jármuvek és mobil gépek) mesterszak.

Részletek az új képzési formáról az Oktatás oldalunkon találhatók.